Egyed Józsefné üzente 9 éve

Hiába reménykedtünk: csak ennyi lesz a nyugdíjemelés jövőre

Pénzcentrum/MTI
2014. október 28. kedd 17:01

Twitter
Facebook
Google
E-mail
Nyomtatás

A korábban kiszivárgott 2,5 százalékkal szemben ma kiderült, hogy csak 2,2 százalékkal emelkednek jövőre a nyugdíjak.
Készülj fel a jövő kihívásaira: mutatjuk, hogy érdemes elkezdeni.
hirdetés

Jövőre 2,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - jelentette be az emberi erőforrások minisztere keddi budapesti sajtótájékoztatóján (ez egyébként azt is jelenti, hogy a kormány 2,2 százalékos éves átlagos inflációval kalkulál jövőre).

Balog Zoltán elmondta: az emelés majdnem hárommillió embert érint. Hozzátette azt is: 1,7 millió öregségi nyugdíjas számíthat

2400 forinttal többre.

A baleseti járadék a nyugdíjjal megegyező mértékben emelkedik - közölte a miniszter.

Szeptemberben még ennél magasabb emelésre lehetett számítani. Akkor - lapinformációk szerint - 2,5 százalékos emelés (és infláció) volt kilátásban, ez átlagosan némileg többet, 2825 forintot jelentett volna.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Nagyon régóta kritikátlan aluliak.

Válasz

Egyed Józsefné üzente 11 éve

A kormány tudomást sem vesz a közelgő nyugdíj-katasztrófáról
Zsiborás Gergő, 2013. február 01., 06:47 Privátbankár.hu

Hiába ígérte Matolcsy György, hogy két lábra állítja a nyugdíjkasszát, ez 2012-ben (sem) sikerült. Miközben Magyarország az EU-átlagnál gyorsabban öregszik, nincs igazi válasza a gazdaságpolitikának a nyugdíjkérdésre. A látszatmegoldások helyét hamarosan a fájdalmas valóság veheti át.

Ki emlékszik már arra, amikor 2011 novemberében a kormányszóvivő arról beszélt, államférfi betartja, amit ígért? Egy korábbi nagyobb összeállításunkban azzal foglalkoztunk, mi lett a kormány egyéni nyugdíjszámlákkal kapcsolatos ígéretével: mint kiderítettük, tulajdonképpen az ígéretet csak "technikailag" teljesíti a kormány, a korábban a magánnyugdíjpénztáraknál felhalmozott összegeket jóváírják majd ugyan az egyéni nyugdíjszámlákon, de ez tulajdonképpen nem jelent semmit.

Most arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyéni számlák kialakítását követi-e a nyugdíjrendszer átfogóbb reformja, például az indexálási szabályok újragondolása?

Megbillent a nyugdíjkassza

De előtte nézzük meg, hogyan is "teljesített' 2012-ben a nyugdíjkassza. Matolcsy György azt ígérte még 2011 végén, hogy 2012-ben már "két lábra állítják" a Nyugdíjbiztosítási Alapot: vagyis a bevételek összege pontosan meg fog egyezni majd a kiadások összegével. Nos, a bravúr nem jött össze, a kasszát nem sikerült "zárni".

A társadalombiztosítási alapok hiánya tavaly ugyanis több mint háromszor akkora lett, mint az előirányzat. Ide tartozik a Nyugdíjbiztosítási Alap (vagyis a nyugdíjkassza) és az Egészségbiztosítási Alap (E-alap). A 2012. évet az nyugdíjkassza az előirányzott nullszaldóval szemben 70,8 milliárd forint hiánnyal zárta, miközben a megelőző évben az alap hiánya csak 0,2 milliárd forint volt. A nyugdíjkassza kiadásai annak ellenére haladták meg a bevételeket, hogy azok az előirányzatnál jobban teljesültek.

A Nyugdíjbiztosítási Alap bevételei 2012-ben
(milliárd forint) Tétel Tényadat Többlet/hiány*
Szoc. hozzájár. adó
+ járulékok 2595,9 +10,9
Költségvetés 101,5 0
Egyéb járulékok
+hozzájárulások** 42,6 +4,8
Összesen 2765,5 +15,9

* az előirányzathoz képest
** korkedvezmény-biztosítási járulék, Nemzeti Foglalkoztatási Alapból származó megtérítés, egyszerűsített foglalkoztatás utáni közteher-befizetés (forrás: NGM)


A Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai 2012-ben
(milliárd forint) Tétel Tényadat Többlet/hiány
Nyugdíj 2643,2 88,2
rokkantsági és
rehabilitációs ellátások* 158,8 0
Nemzeti Család- és Szociálpolitikai
Alapnak átadott
17,7 0
Működési kiadások 12,1 1
Összesen 2836,3 + 86,7

* Átutalva az E-Alap részére (korábban a nyugdíjkasszát terhelte ez a tétel is). Forrás: NGM


Nyugellátásra végül 88,2 milliárddal kellett többet költeni tavaly, ennek egyik oka, hogy a kormány - ezt az ígéretét betartva - visszamenőleg megemelte az ellátmányokat, hiszen az infláció a vártnál magasabban alakult (így összességében 5,9%-kal kellett emelni a nyugdíjakat 2012-ben). A másik ok pedig, hogy a nőknek 40 év jogosultsági idő alapján járó nyugdíjat igénybe vevők létszáma a tervezettnél jóval gyorsabban nőtt. Mindez az NGM államháztartási jelentéséből derül ki.

Nagy gond van a háttérben

Ezek után térjünk vissza a nyugdíjreform ügyéhez. Jelen állás szerint tehát a nyugdíjak értékét a kormány meg tudta őrizni, ehhez viszont fel kellett áldozni a kassza "bezárását". A háttérben ugyanakkor a legnagyobb gond, hogy a kormány olyan reformot nem vezetett be, amivel hosszú távon biztosítani tudná, hogy az alap bevételi és kiadási oldala hosszú távon egyensúlyban maradjon. Mint láttuk, erre az egyéni számlák bevezetése sem jelent megoldást.

Arra már az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (EMMI) kellett a válaszokat keresnünk, hogy tervezi-e a kormány a nyugdíjrendszer átalakulását a reform keretében, hogy a rendszer meg tudjon felelni a demográfiai változásokból eredő kihívásoknak. Nos, egy hónapnyi várakozás után meglehetősen semmitmondó válasszal lepett meg minket a szaktárca sajtóosztálya.

A nyugdíjak adómentesek maradtak - de nem a törvénymódosítás miatt

Ezek szerint a kormány már megváltoztatta az indexálás szabályait 2012 nyarán úgy, hogy az 1997-es nyugdíjtörvény értelmében ne kelljen ez év január 1-től a bruttó bérek után számítani az ellátmányt. A törvényjavaslatot az EMMI nyújtotta be, azzal az érveléssel, hogy a 97-es törvény "felvetette a nyugdíjak megadóztatásának lehetőségét". A szaktárca ugyanakkor megfeledkezett róla, hogy az szja-törvény 1. mellékletében egyértelműen le van írva, hogy a szociális juttatások közül a nyugdíj adómentes. A törvénymódosítás az alacsonyabb keresetűeknek nem kedvez, főleg ha szolgálati idejük hosszú. Akik 40 évnél kevesebbet dolgoztak (a KSH 2011 összesítése szerint a saját jogú nyugdíjasok nagyjából csak ötöde dolgozott 40 évet vagy még többet), azok a nettó bér alapú elszámolással jobban járnak. A törvénymódosításra tehát inkább azért volt szükség, hogy a kormány tartani tudja a nyugdíjak értékállóságát. A rendszer hosszú távú fenntarthatóságához ennek semmi köze.

Ennyi volt a reform?

A minisztériumnál arra is rákérdeztünk konkrétan, hogy várható-e a nyugdíjrendszer átalakításában olyan reform, mely a német ún. pontrendszer vagy svéd egyéni számlás modellhez hasonló. Erre tulajdonképpen nem kaptunk választ, csak a fent említett 2012-es módosítással hozakodott elő az EMMI, vagyis nem várható lényegi reform e téren. Korábban úgy lehetett tudni, hogy a kormány a svéd modell bevezetésével kacérkodik, erre a kabinethez közelállónak mondott Századvég egy átfogó és igen hasznos tanulmányt készített. Később az NGM jelentett meg egy "baby boom" tanulmányt, amiből inkább arra lehetett következtetni, hogy a német rendszert preferálná a kormányzat. Jelen állapot szerint azonban a nyugdíjrendszer átalakítása lezárult.

Mi lesz az egykori pénztári befizetésekkel?

Strasbourg árnyékában: nem az a kérdés, kié a pénz
A kötelező pénztártagság lényege az volt, hogy a tagok a nyugdíjjárulék "egy részét" kötelezően egy általuk választott kasszához utalták. A kormány 2010-ben úgy döntött, hogy ez a rendszer túl drága, ezért tulajdonképpen felszámolta: és az addig a pénztáraknak utalt összegeket visszavette - ez eddig nem tulajdonjogi kérdés (kivéve a tagdíj-kiegészítések hozamát), még akkor sem, ha sok tag úgy érezte, az eredetileg nyugdíjra felhalmozott pénzét másra (államadósság-csökkentésre) költötték el. A kormány végül vállalta, hogy minden járulékfizető teljes állami nyugdíjat kap.
Az emberi jogi bíróság ugyanakkor azt nem vizsgálta, hogy a pénztártagoknak úgy kellett meghozniuk döntésüket a pénztártagságról, hogy úgy tudták, amennyiben nem lépnek vissza az állami nyugdíjrendszerbe, "kiírják magukat a társadalombiztosítás rendszeréből" - vagyis hiába fizetnek járulékot az államnak is, onnan egy fillért nem kapnak majd nyugdíj gyanánt. Ezt a kormány jóval azután változtatta meg, hogy a 3,1 millió tag 97%-a úgy döntött, ilyen kényszer hatására inkább visszatér a társadalombiztosítás rendszerébe.

Már korábbi cikkünkből is kiderül, hogy a kormányzat a kötelező magánnyugdíjpénztári tagságot úgy tekinti, mintha az nem is létezett volna. Az EMMI-től azt is megkérdeztük, várható-e, hogy a korábbi pénztártagok jobban járnak majd a nyugdíjindexálásnál, mint azok, akik nem voltak tagok? A minisztérium szerint tagok számláját már le kellett zárni, és "magánnyugdíjpénztárak által kezelt befizetéseiken realizálódott hozam/többlet felhasználásáról visszalépésükkor már dönthettek a tagok". A tárca idézi a strasbourgi emberi jogi bíróság e héten hozott döntését, miszerint a nyugdíjvagyon államosítása nem sértette a tulajdonjogot. A szaktárca ugyanakkor megfeledkezik az alapvető jogok biztosának múlt hét végi megállapításáról, miszerint a tagok a tagdíj-kiegészítésen elért hozamukat nem kapták vissza. Ez pedig már sértheti a magántulajdonhoz fűződő jogot.

Drága volt a pénztári rendszer fenntartása?

Az egyre több tag miatt az államkasszának a magánnyugdíjpénztári rendszer fenntartása meglehetősen drága volt, a tagi befizetéseket ugyanis ellentételeznie kellett a költségvetésnek (vagyis úgy kellett csinálni, mintha a tagok az államkasszába fizették volna be azt, amit valójában a pénztárukhoz).

Az EMMI szerint 2012-ben ez 390 milliárd, idén pedig 430 milliárd forint terhet jelentett volna az államkasszának (összehasonlításul, tavaly az éves deficit volt 607 milliárd, idén 800 milliárd lehet).
Nem mondhatni, hogy a pénztári rendszer tökéletes volt, de nem árt arról sem megfeledkezni, hogy ami most kiadás a költségvetésnek, az később megtérült volna, a tagok nyugdíjának 25%-át ugyanis a kasszák állják/állták volna.

Játszunk a számokkal, hogy érezzük a nagyságrendeket. 2012-ben az állam 2643,2 milliárd forintot költött nyugdíjakra - képzeljük el, hogy ennek a tehernek a negyedétől megszabadul a költségvetés, ha 2012-öt vesszük alapul ez 660 milliárd forint, vagyis az egész éves hiány 110%-a.
Drágaság? A pénztárak vagyonarányosan 0,9%-os költségszinten működhetnek jelenleg, a PSZÁF 2011-es adatai szerint az állami nyugdíjrendszer 2%-os költséggel működik.
A kasszák teljesítményét lehet persze kritizálni, de a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálatai eddig sehova nem vezettek, a pénztárak tavaly pedig messze az infláció, sőt 10% felett teljesítettek, nem ritkák a 17-20%-os hozamok sem (ettől függetlenül továbbra is igaz, hogy ezeket a hosszú távú befektetések nehéz a rövid távú eredményeik alapján megítélni, 2011-ben például közel sem teljesítettek ilyen jól).

Örökölhetőek lesznek-e az egyéni nyugdíjszámlák? A hozzátartozók számára a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer a hozzátartozói ellátások rendszerén keresztül nyújt árvaellátást, özvegyi nyugdíjat, szülői nyugdíjat - válaszolta kérdésünkre az EMMI. A felsorolt hozzátartozói ellátásokat az elhunytat megillető nyugellátás összegéből kell megállapítani, s a folyósítás mindaddig tart, amíg a jogosult élethelyzete azt indokolja, pl. amíg az özvegy kiskorúakat nevel, rokkant, az idősek esetében élethosszig, az árvaellátás a nappali tagozaton folytatott tanulmányok tartama alatt az első diploma megszerzéséig. Vagyis a rendszer nem változik.

Túlzás-e a nyugdíjkatasztrófa?

Az elmúlt évtizedben számos vezető politikustól - nem csak Magyarországon - hallhattuk már ezt a kifejezést: nyugdíjkatasztrófa közeleg. Mindez abból adódik, hogy a várható élettartam a világ fejlett országaiban növekszik, az eltartók-eltartottak aránya pedig ennek megfelelően változik: egyre több nyugdíjast kell eltartania a még aktívaknak. Ehhez adódnak hozzá az országspecifikus tényezők.

Így is robbanhat az államadósság

A 65 év felettiek munkaképes korú lakossághoz mért aránya az OECD tagországok körében 2050-re várhatóan a jelenlegi 14,2%-ról, 34%-ra fog emelkedni, amely számos országban jelentős nyomást helyez majd az államháztartásra. Az elöregedő társadalmak termelékenysége csökkenni fog, miközben az államkasszákat a nyugdíjkiadások még jobban megterhelik - írja friss elemzésében a Fitch Ratings. Előrejelzések szerint az elöregedéssel kapcsolatos kiadások az eurózóna országaiban 2050-re elérhetik a GDP átlag 4,1%-át. A kiadások ilyen szintű növekedése hasonló méretű ahhoz, mint amit a pénzügyi válság során, 2008/09-ben láthattunk, jóllehet kevésbé váratlan.
A Fitch szerint az EU-ban az adósság GDP-hez viszonyított átlagos aránya 2020-ig 6,9%-kal, 2050-re pedig 119,4%-kal emelkedhet, megfelelő reformok bevezetése nélkül.

Portugáliában, Olaszországban és Görögországban a nyugdíjrendszer reformja hatékonyan semlegesítette az elöregedés hosszú távú hatásait – jegyzi meg a Fitch. Görögországban – ahol a nyugdíjkorhatárt a várható élettartamhoz kötötték, és befagyasztották a nyugdíjakat – az öregedéssel kapcsolatos költségek 2050-ig várhatóan mindössze 3,2%-kal emelkednek majd, míg Portugáliában mindössze 0,2%-kal.
Ezek a reformok azonban politikailag nehezen kommunikálhatóak, ezért a Fitch is elismeri, hogy meglehetősen nehéz őket bevezetni.

Magyarországon az alacsony termékenységnek és a hosszabbodó élettartamnak köszönhetően a népesség öregedése egyre gyorsul. A 60 évesek és idősebbek létszáma és aránya 1993 óta meghaladja a gyermekkorúakét. Ez a tendencia 20 éve fordult meg, már önmagában intő jel. 2011-ben a lakosság 23%-a, vagyis 2 millió 880 ezer fő volt legalább 60 éves, ez az arány 4 év múlva a Népességtudományi Kutatóintézet szerint eléri a 30%-ot. 2011-ben így is a népesség 29%-a kapott nyugdíjszerű ellátást (számuk 2%-ot csökkent a nyugdíjkassza profiltisztítása után 2010-hez képest).

Magyarországon egy férfi a 65 éves kort betöltve átlagosan 14, egy nő pedig 18 évet várhat - az EU átlag ennél jóval magasabb. Csakhogy Magyarországon a 65 év felett egészségben eltöltött évek száma átlagosan 6 év alatt van (ennél még a román és bolgár adat is jobb), ami különösen nagy teher a társadalombiztosításnak.

Gyorsan öregszik az ország

Bár itthon a várható élettartam alacsonyabb az EU-átlagnál, a termékenység alacsony szintje miatt az öregedés nálunk jóval gyorsabb az európai átlagnál. Magyarországon az öregedési index értéke a rendszerváltáskor még 65% volt, vagyis 10 fiatalra (0-14 éves) 6,5 idős (65 év feletti) jutott, mára ez az arány átfordult: 116,6% volt 2012-ben.

Emelkedett az idősek eltartottsági rátája is, az elmúlt évtizedben 3%-ot, ami mutatja, egyre kisebb számú az aktív korosztály. A nyugdíjkasszát ugyanakkor jobban megterhelik ezek a tendenciák, hiszen a KSH ezeknél a rátáknál a 14 évnék fiatalabb korosztályt arányítja a 65 évnél idősebbek számával. 2011 elején 814 ezer 61 évesnél fiatalabb számára folyósítottak ellátást, számuk egy év alatt 4%-kal nőtt. Ez a korosztály az összes ellátott 28%-át alkotta. Az 1950 után születettek egyharmada (303 ezer fő) korhatár alatti rokkantság jogcímen kapott nyugellátást.

A közelgő sokkhatásokra nem vagyunk felkészülve

A számok azt mutatják, hogy nem túlzás, hogyha azt mondjuk, nyugdíjkatasztrófa közeleg, ennek kivédéséhez pedig időben neki kell állni. Egy átfogó nyugdíjreform, mely biztosabb jövőt nyújthat az elöregedő generációknak - és nem csak a ma nyugdíjasainak - előkészítése és véghez vitele azonban sok idő. A számtalanszor emlegetett svéd modell bevezetése a skandináv országban hosszas előkészítés után is 10 évig tartott. Egy ilyen nagy jellegű átalakítást társadalmi konszenzusnak kell öveznie, hiszen ez rendszerint egyes érdekcsoportok sérelmével jár, de fontos, hogy ne híguljon fel.

Nagyon úgy tűnik, a kezdeti nagy lendület ellenére a magyar kormány egyelőre jegeli a nyugdíjreformot. Egy ilyen szerkezeti átalakításhoz nem is biztos, hogy egy kormányzati ciklus elég. De valamit lépni kell, mert az idő sürget. Magyarország nemcsak azért van hátrányos helyzetben, mert népessége gyorsabban öregszik az európai átlagnál, a bajt tetézi, hogy hamarosan nyugdíjba vonulnak a Ratkó-korszak gyermekei: vagyis évente 150 ezerrel nőhet az öregségi nyugdíjért folyamodók száma. Erre a sokkhatásra sem a költségvetés, sem nyugdíjrendszer nincs felkészülve, a gazdasági kilátásaink ráadásul nem túl rózsásak, miközben 11%-on ragadhat a munkanélküliségi ráta. A magyar nyugdíjrendszer azonban annál nagyobb bajban van, minthogy a gazdaság motorjainak beindításával orvosolni lehessen gondjait. A nyugdíjkassza ciklus eleji profiltisztítása csak tűzoltásra volt elég: a demográfiai folyamatok lefékezésére és kiegyensúlyozására ennél jóval többre van szükség. Valódi reformra.

Válasz

Dorogi László üzente 11 éve

A nyugdíjak értékállósága kizárólag azon múlik, hogy a munkaképesek jövedelem termelő munkát végezhessenek!
Mivel a kormányaink pusztítják a munkahelyeket (1 multi cég munkahely 13-50 millió Ft/fő, de legalább 10 korábban létezett munkahely megszűnését okozza),
ezért nekünk kellene létrehoznunk saját munkavégző rendszerünket,
és ez nem lehetetlen!
MUNKÁT MINDENKINEK!
Segélyt kizárólag a valóban munkaképteleneknek!
Mert a rokkantak többsége "másként" mint eddig, de munkaképes lehetne,
ha egy tisztességes ország
emberséges vezetése hajlandó lenne mindenki számára elősegíteni "a képességei" szerinti munka létrehozhatóságát!
Ez a megoldás elvben nálam van! De egyedül nem megy...

Válasz

Egyed Józsefné üzente 11 éve

Kiszámoltuk: robbantottak a magánnyugdíjpénztárak
2013. január 21. Kifizetődő döntés volt magánnyugdíjpénztárban maradni. Tavaly magasan a betéti kamatok felett hízott a tagok pénze. Sokan az inflációnál 10 százalékponttal is több hozamot könyvelhettek el, miközben az állami rendszerben csendben elpárolgott a nyugdíjvagyon.

Tavaly 509 ezer forinttal hízott egy átlagos, 2,65 millió forintos vagyon a legjobban teljesítő magánnyugdíjpénztárban, míg a leggyengébben szereplőnél is 211 ezer forinttal gyarapodhatott az átlagtag pénze. Az Azénpénzem.hu kiszámolta a magánnyugdíjpénztárak 2012-es hozamát. Kiderült: a tagok jó helyen tartották nyugdíjpénzüket. (A hozamokat és a pénztárakról a fontos információkat itt találja.)

A tavalyi teljesítmény után különösen szomorú lehet a tagoknak az OTP Magánnyugdíjpénztár január 1-jén elindult végelszámolása. A növekedési portfólióban ugyanis a szektor legmagasabb, 19,22 százalékos hozamát érte el. A második az Aranykor lett (18,61 százalék), leggyengébben pedig a Budapest (8,57 százalék) szerepelt. A Budapest Nyugdíjpénztárnál érdeklődésünkre elmondták: a viszonylag alacsonyabb hozam oka az, hogy a tavalyi bizonytalan gazdasági környezetben konzervatív, biztonsági befektetési politikát folytatott a pénztár, ami az értékmegőrzést helyezte előtérbe.

A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap vagyonáról, az elért hozamról az előzetes ígértek ellenére csak hozzávetőleg lehet tájékozódni. Annyit viszont tudunk, hogy az államadósság csökkentésére fordított összegek mellett tavaly novemberben 172,4 milliárd forintot innen fizettek ki a Nemzetközi Valutaalapnak törlesztésre. Az egykor átadott háromezer-milliárdos vagyon így már a hatodára csökkenhetett.
A kiegyensúlyozott portfólióban ugyancsak szépen hízott a tagok pénze; az Aranykor 18,83, az OTP 17,75, a Szövetség (Allianz) pedig 17,57 százalékos hozamot ért el, a legkevesebbet, 11,07 százalékot a Budapest hozta. A klasszikus portfólióban az Aranykor 15,62 százalékos hozama lett a legjobb, és a Szövetség 7,97 százaléka a leggyengébb teljesítmény.

A vagyon reálértéken is szépen hízott

A KSH adatai szerint a 12 havi infláció decemberben 5 százalék volt, így minden, még a legkisebb hozamokat teljesítő pénztárakban is jelentős reálhozammal fialtatták a tagok pénzét, sőt a legtöbb helyen magasan az infláció fölött hízott a vagyon. A pénztárakban túlteljesítették a bankbetétek hozamát is. Tavaly átlagosan 6,5 százalékon köthettük le a pénzünket a bankokban, ami a kamatadó után 5,46 százalékos hozamot jelent.

A PSZÁF adatai szerint 72 ezer tag 192 milliárd forintját kezelték a magánnyugdíjpénztárak szeptember végén. (Így az átlagos tagi vagyon 2,65 millió forint.) Az állami rendszerbe átlépett tagok közel 3 ezer milliárd forintjából október végére 673 milliárd forint maradt, egyéni számlás nyilvántartásnak egyelőre nyoma sincs. Így teljesességgel érthetetlen, hogy a magánnyugdíjpénztárak mellett eddig kitartó tagok közül miért nem sietnek másikat választani azok, akiknek a pénztára bedobta a törölközőt, azaz elindította a végelszámolást. Mint megírtuk, az OTP Magánnyugdíjpénztár tagjainak mindössze 11 százaléka lépett már át vagy kérelmezte az átlépést másik pénztárba az év végéig.

Címkék: magánnyugdíjpénztár, OTP Magánnyugdíjpénztár, kiegyensúlyozott portfólió, növekedési portfólió, klasszikus portfólió, Szövetség, Aranykor, Budapest Nyugdíjpénztár

Kapcsolódó anyagok

2013.01.18 - Sok pénz ragadt be az OTP-nél
2012.12.10 - OTP magánnyugdíj: tényleg vége a dalnak
2012.11.23 - OTP Magánnyugdíjpénztár: végelszámolás jöhet
2012.10.09 - Kitagadja magánnyugdíjpénztárát az OTP

Válasz

Egyed Józsefné üzente 11 éve

Francsics Marika üzente 2 hónapja

A kismamákat se lehetett volna GYES alatt utcára kitenni!Rengeteg és oly rég óta már a helytelenség kis hazánkban "FELÜLRŐL"....

Válasz

Egyed Józsefné üzente 11 éve

Francsics Marika üzente 2 hónapja

Igen !Bizonyos nagyon komoly helyen rendezik...jogilag.,.......

Válasz

Egyed Józsefné üzente 11 éve

Fodor Sándor üzente 2 hónapja

Kedves Marika! Az öregségi nyugdíjat nem lehet elvenni, az indokolását meg kell vizsgáltatni, jogi tanácsadáshoz, vagy ügyvédhez kell fordulni.

Válasz

Egyed Józsefné üzente 11 éve

Francsics Marika üzente 2 hónapja

Sanyi!Köszönjük,hogy benézett hozzánk!NOS!:utolsó élő gyermekünk éhen hal....már lassan....a GYES alatt tettek utcára!!!20 évvel ezelőtt az idén pedig -mert azt gondolta a kormány ezt is megtehetik!!Csináltak egy törvényt a törvénytelenséget végrehajtani!!!-elvették a férjem öregségi nyugdíját!!!!!

Válasz

Egyed Józsefné üzente 11 éve

Fodor Sándor üzente 2 hónapja

A nyugdíjkassza egyensúlyban tartása nemcsak a megélhetés nehezítésével, vagyis a nyudgíjasok számának csökkentésével lehetséges. Érzékeny probléma ez, hiszen az itthon maradottak 1/3-a már mindenképpen nyugdíjas. Évtizedek téves gyakorlatát csak lassan lehet korrigálni, mégis érdemes lenne már belekezdeni. A szabályozás egyik kézenfekvő módja a differenciált nyugdíjemelés lehetne, amit egyszer már, ha jól emlékszem 1999-ben, megkísérelt az akkori Fidesz kormányzat.

Válasz

Egyed Józsefné üzente 11 éve

Francsics Marika üzente 2 hónapja

IGAZAD VAN!

Válasz

Egyed Józsefné üzente 11 éve

Takács Eszter üzente 2 hónapja

Mi a csudát lehet itt csinálni?! Csak lesz rá valami mód illetve lehetőség, hogy elzavarják ezt a mostani bagázst! Vegyék már észre, hogy Magyarországon magyar állampolgárok választották meg Őket. Nem azért hogy kifelé gazsuláljanak, hanem hogy képviseljenek, húzzák ki az országot a kátyúból, és egyszer szűnjön már meg a megszorítások sorozata!
Ó, nem is idegelem Magam, lassan már idegen leszek saját Hazámban! Bocs!!!!

Válasz

Egyed Józsefné üzente 11 éve

Nyugdíj vágás kilátásban

2 hónapja | Dorogi László | 9 hozzászólás

Ez csak 1 szelete a sokféle fosztogatásnak.

UkrAJNÁBAN extra magyar nyugdíjjal kampányol a magyar kormány???
"A határon túli magyarok magyar nyugdíjáról
Korózs Lajos az MSZP elnökségének tagja
... Magyarországon, amikor a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata zajlik és egy rosszabb állapotú, rehabilitációs ellátásra jogosult embernek 27 900 forint és 37 200 forint között állapítják meg a jogosultságát, a másik oldalon pedig közel 90 ezer forintos garantált nyugdíjat ígérnek valakinek, nem tudom milyen hátsó szándékból…
... Nem tudok a kormány fejével ebben a dologban gondolkodni, egyet viszont biztosan tudok: közel két héttel ezelőtt volt egy ukrán-magyar nyugdíjtárgyalás itt Magyarországon, meglehetősen szűk körben, több napig voltak itt az ukrán kollégák, ez már a többedik forduló volt a még létező ONYF Főigazgatóságán. De hogy ennek mi lett a summázata, a vége, hogy erről hoztak-e, aláírtak-e megállapodást, ezt a megállapodást a kormány előterjesztette-e, hiszen ratifikálni kell egy ilyen megállapodást, az országgyűléssel szentesíteni kell, és törvényben ki kell hirdetni, én ennek nyomát nem tudom… "

Én viszont tudom, hogy az Orr-Bánság a vesztét érzi, és külhoniakkal akarja a bukását megelőzni,
azaz 2014 lesz a világ legnagyobb törvényesített választási csalása!
Hazaiakat kizárni pl. regisztrációs sorbanállással,
külhoniakat átverni hazug ígéretekkel,
amit nem is akarnak majd betartani sem idézetek újra:

"Abban lát-e valamit, hogy az Alaptörvényből kiszedték a társadalombiztosítást? A korábbi nyugdíj alapja lényegében már alkotmányban sincs biztosítva. De ha bevezetik ... azt a bizonyos minimálnyugdíjat, ..."
"...
ki fogja fizetni ennek a költségeit? Itt arról van szó, hogy ha most még van egy nyugdíjkassza, és ha a nyugdíjkasszán belül felszaporodik azok száma, akiknek nyugdíjat kell fizetni, és nincs rá több forrás, akkor ez csak azoknak a kontójára történhet, akik most is benne vannak a rendszerben. Tehát, ha pluszban jönnek be kliensek, akkor csak azoknak a kárára történhet az újak..."
http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=169232&catid=69&Itemid=106&limitstart=1

Szóval tiltakozol magyar, vagy cselekszel is? Mert ez csak egy apró szelete a rongyrázó hazudozásnak,
amiben minden kisebb jövedelmű éhhalálra ítéltetik általuk,
lásd államcsíny látszatra törvényesen, és mivel a legdurvább bűn a joggal való visszaélés, plusz tömegek halálra ítélése megélhetésük elvonásával,
ezért emberiség elleni bűntett is.
Érted már???
Ellenállási záradék, lásd Szent Korona tanból.

Válasz

Egyed Józsefné üzente 11 éve

A szakértők gondolkodnak - a jövő nyugdíja
30-40 ezer forint lehetne az alapnyugdíj

Megjelent: 2012.11.22. 09:44|
Frissült: 2012.11.22. 13:09

Ami legfeljebb ahhoz lenne elég, hogy éhen ne haljunk. Erre jönne rá a járulékfizetés alapján a tisztes kiegészítés, és mindenki előre látná mennyi nyugdíjat kaphat a befizetései után. A szakértő szerint ez lenne a megoldás.

Komoly számítások mutatják, hogy ha semmi nem történik, akkor a nyugdíjrendszer fenntarthatatlan lesz a század közepére – erősítette meg lapunknak Matits Ágnes nyugdíjszakértő. Simonovits Andrással ellentétben azonban ő nem a bevándorlókban, vagy az öngondoskodásban keresné a megoldást. Hanem az állami nyugdíjrendszert reformálná meg.

Azt mondja egyébként, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer önmagában nem lenne rossz. A baj inkább az, hogy (valószínűleg visszafordíthatatlanul) megváltoztak azok a körülmények, amire eredetileg szabták.

Hol van már a teljes foglalkoztatottság?

A mostani nyugdíjrendszer a teljes foglalkoztatottság illúziójára és a bérből és fizetésből élők járulékaira épít. Ha teljes foglalkoztatottság lenne, működne is. Csakhogy manapság ennek a közelében sem vagyunk.

És már egy ideje az sem igaz, hogy mindenki bérből is fizetésből élne (vagyis klasszikus foglalkoztatott lenne). Ma ugyanis a teljes munkaképes korú népesség kevesebb mint fele dolgozik teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottként – utalt a statisztikákra Matits Ágnes. És feltette a költői kérdést: mit csinálnak a többiek?

Szabad nem fizetni a járulékot

Vannak diákok, betegek, és sajnos nem kevesen munkanélküliek. De ők sincsenek összesen annyian, hogy kitegyék a népesség másik felét – tette hozzá. Meg persze vannak, akik ilyen-olyan formában saját magukat foglalkoztatják. S közülük jó páran, akik nem adóznak annyit, amennyiből nagy családjuk, nagy házuk, jó autójuk stb. lehetne.

És ez nem is feltétlenül jelenti azt, hogy illegálisan fizetnek csak a minimálbér után járulékot. Hiszen nemcsak bérként lehet felvenni a jövedelmeket. (S itt most a fekete és szürke foglalkoztatást nem tárgyalnánk külön. Nem mintha nem gondolnánk, hogy ezt a kérdést is rendbe kellene tenni.)

Ki kellene találni az irányt

A közgazdásznő szerint komoly politika felelősség megmondani, hogy a jövőben milyen nyugdíjrendszert akarunk. De erre sürgősen szükség lenne. A szakértők ugyanis legfeljebb azt tudják belőni, hogy a cél eléréséhez milyen utakat lehet bejárni.

Most azt kellene eldönteni például, hogy akik nem bérből és fizetésből élnek, vagyis nem fizetnek járulékot, azoknak akar-e majd nyugdíjat adni az állam, vagy sem.

A másik kérdés pedig az, hogy akik ma bérből és fizetésből élnek, és járulékot fizetnek, azoknak miből fognak nyugdíjat adni. Mert jóval nagyobb lesz az állam velük szemben fennálló kötelezettsége, mint amennyit 20-30 év múlva járulékként be tud majd szedni.

Ki kellene használni a nyugis éveket

Az nem várható Matits Ágnes szerint, hogy a jövőben egyre több alkalmazott lenne, aki járulékot fizetne. Az meg nem reális, hogy a jelenlegi bérből és fizetésből élők járulékai fedeznék a jövőbeni nyugdíjakat. Ha erre rendezkedünk be, valóban nagyon szerény nyugdíjakra számíthatnak 30-40 év múlva a mostani aktív korúak.

Addig azonban van pár „nyugis” évünk, amit ki kellene használni arra, hogy a nyugdíjkasszát rendbe tegyük. S itt kifejtette, mire is gondolt: nincs magánnyugdíj-járulék, így minden járulék az államkasszába folyik. És még egy darabig nem mennek nyugdíjba a Ratkó-unokák.

Nem ülhetünk nyugodtan

Mihelyt azonban ők is nyugdíjba kerülnek, meg a gyerekeik is, hirtelen sok nyugdíjas lesz. Az utánuk következő generációk pedig már jóval kisebb létszámúak. Tehát ha mind fizetnének is járulékot, az is kevés lenne a felmenőik nyugdíjához. Még akkor is, ha a jelenleginél jóval többet szednének be tőlük.

Igaz, hogy a jelenlegi megszorításokkal (nincs magánnyugdíjpénztár, nem lehet korán nyugdíjba menni, felemelték a nyugdíjkorhatárt) a következő egy-két évtizedre biztosított a fenntarthatóság. De ez nem azt jelenti, hogy nyugodtan ülhetnénk a babérjainkon. Ahhoz ugyanis, hogy 20-50 év múlva is működjön a nyugdíjrendszer, már most lépni kell.

Alap és plusz

Matits Ágnes és Augusztinovics Mária közgazdász kétpillérűvé tenné az állami nyugdíjat. Bevezetnék az alapnyugdíjat, aminek nem bér-járulék, hanem adó lenne a fedezete. A „nyugdíjadót” mindenkitől levonnák, akármilyen jövedelmet szerez és az alapnyugdíjat mindenki megkapná. De ez igen szerény összeg lenne. Ahogy Matits fogalmazott, „csak az időskori végletes szegénység megakadályozására lenne alkalmas”. Lefordítva úgy havi 30-40 ezer forintnyira kell gondolni, mai körülmények között.

Ezenfelül lenne a járulékfizetés, ebből származna az állami nyugdíj másik fele. Hogy ide minél többen fizessenek, ahhoz pedig el kellene érni, hogy az emberek elhiggyék: ha többet fizetnek, akkor több nyugdíjat is kapnak. Ezt úgy érné el a két szakértő, hogy teljesen és naprakészen átláthatóvá tennék a rendszert. Vagyis bármikor megnézhetnénk, akár 25, 40, 50 éves korunkban, hogy az addigi járulékfizetésünk alapján mennyi nyugdíjat kaphatunk.

Ma ugyanis az is nagy probléma, hogy az embereknek fogalmuk sincs róla, ha fizetik a járulékot, mennyi nyugdíjat fognak kapni. Tehát nem bíznak. Ezért van, hogy aki teheti, elkerüli a járulékfizetést. Ha ezt megváltoztatjuk, akkor minden a helyére kerülhet – érvelt.
Gondban a nyugdíjkassza, mégis csillagászati nyugdíjak is jöhetnek
A témához tartozik: Matits Ágnes nyugdíjszakértő információi szerint jövőre annyi változás lesz a nyugdíjrendszerben, hogy kikerül a degresszió. Vagyis a nyugdíjak kiszámításánál ezután teljes mértékben figyelembe veszik az átlagkereset feletti összes jövedelmet (eddig ez nem így volt).

A másik változás pedig a még aktív dolgozókat érinti, hogy jövőre eltörlik a járulékfizetési plafont. Jelenleg a havi 660 ezer forint feletti keresetek után nem kell megfizetni a 10 százalékos (egyéni) nyugdíjjárulékot. 2013-tól viszont a teljes kereset járulékköteles.

A két dologból pedig az következik a szakértő szerint, hogy akik a jövőben kiemelkedően magas jövedelmet szereznek (és a teljes jövedelmük után megfizetik a járulékot), azok kiemelkedően magas nyugdíjat is fognak kapni.

Erre a nyugdíjszakértő szerint valószínűleg nem lett volna szükség. Még akkor sem, ha pillanatnyilag hoz valamennyi, (nem túl sok) pluszbevételt a járulékplafon eltörlése az államnak.

Forrás: Hír24
Cimkék: spórolás, nyugdíjjárulék, nyugdíj

Válasz