Ebubekir Ferenci bírálta egyikakadémiai író cikkét
Ő az elfeledett keleti magyarságot mintegy török leszármazottakként véli felismerni.
Finnugrizmuson túlnéz, de 2-3 ezer éven innenre lát csak:
„A magyarság nyelve - alapszókészletét, grammatikai rendszerét tekintve - vitathatatlanul finnugor, ám honfoglalás kori népünk egész műveltsége, hadrendjük, személyi függésű államszervezetük határozottan török jellegű: az Eurázsia északi sávjában élő finn-ugor törzsek a társadalmi - kulturális fejlődésnek ezt a magasnak mondható szintjét nem érték el. Hosszú ideig arra gyanakodtunk, hogy amennyiben egy szokás megtalálható a finnugor rokonnépek körében, az ősi finnugor hagyaték a magyarságnál. Bizony, rosszul okoskodtunk, ugyanis ez a megállapítás korántsem ilyen egyszerű: a műveltségi javak nem okvetlenül vezethetők vissza az ősi múltba, annak vannak jóval fiatalabb rétegei is. Olyan szokásokra utalok, amelyek esetében megragadható, hogy csupán az ismertebb, késői történeti korokban gyökeresedtek meg egyes finnugor népek körében, vagy esetleg már akkor honosodtak meg a magyarságnál, amikor az kiszakadt nyelvtestvérei közösségéből és önálló életét élte. A magyarság esetében e kérdés különösen élesen vetődik fel, hiszen tudván tudjuk, hogy náluk török és iráni népelemek vegyültek az eredeti finnugor alapnépességhez. Eurázsia egész területének áttekintése, beható történeti - régészeti - etnológiai- vallástörténeti vizsgálata szükséges ahhoz, hogy e kérdésekben - legalább valamelyest - tisztán láthassunk.
Számomra bizonyosságnak tűnik, hogy az általam korábban felvázolt un. „kettős lélekhit” igen ősi, az őskorba visszanyúló hiedelem a finnugorságnál, illetve a magyarságnál. De az ebből fokozatosan kibomló szakrális világlátás - világkép, a különösen az erre épülő - a 9-10. századból ismert, a honfoglalás kori temetőkben megragadható - sajátos szokásanyag egyes elemei (mint amilyen az arclepel, a holtak tájolása: másvilági útukra való indítása, a lovastemetkezés, az előkelők rejtve temetése stb.) már műveltségünk frissebb rétegeiből valók. Hogy ezek mikor jelentek meg, hová gyökereznek az antikvitásban, milyen műveltségi hatások eredményei, és milyen hiedelmek rejtőznek mögöttük: mindez külön stúdiumok tárgya. Benkő Mihályt magát rendkívül alapos kutatónak ismertem meg, az Antik Tanulmányokban sajtó alatt lévő cikke (voltaképp hatalmas, szélesen hömpölygő tanulmánya) gondolatokban és ötletekben igen gazdag, számos újdonságot és meglepetést tartalmaz a honfoglalók arcleplével, maszkjával kapcsolatban, e téren kitágította tudásunkat. Nyelvismerete - főként az oroszban és angolban való jártassága, kommunikációs készsége -, a magyar és szovjet orientalista szakemberekkel való kapcsolatai alkalmassá teszik arra, hogy a vállalt témában árnyaltabbá eddigi ismereteinket. Alighanem külön ki kell emelnem, hogy a fiatalabb nemzedéknek olyan nem éppen mindennapi tagja aki nem csupán könyvekből tájékozódik, hanem a szakirodalom alapos ismeretében - mint egy új Stein Aurél vagy Vámbéry Ármin - hajlandó hónapokat tölteni Keleten, nem éppen kedvező életfeltételek között, azért, mert az érdeklődés fűti és ezt az áldozatot a téma megköveteli, hiszen a szovjet publikációk javarésze meglehetősen gyarló a minket érdeklő részletek szempontjából. Ez utóbbit is tekintetbe véve melegen javaslom, hogy a Soros Alapítvány Bizottsága biztosítsa számára a kért támogatás, hiszen bizonyára olyan hasznos - vallástörténetileg sem érdektelen - munkával tuja majd Benkő Mihály gazdagítani szakirodalmunkat, amely még nemzeti identitástudatunk szempontjából sem közömbös.”
Budapest, 1989. április 27.
Dr. Dienes István
(1995-ben elhunyt neves régész, a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos főmunkatársa)"
Nagy tisztelője vagyok Dienes István régésznek, de azt gondolom, hogy ebben a megállapításában, hogy „A magyarság nyelve - alapszókészletét, grammatikai rendszerét tekintve - vitathatatlanul finnugor, ám honfoglalás kori népünk egész műveltsége, hadrendjük, személyi függésű államszervezetük határozottan török jellegű…” attól tartok van néhány alapvető tévedés!
Az, hogy a régi magyarság nyelve főleg az „alapszókészletét, grammatikai rendszerét tekintve” finnugor lenne súlyos tévedés. Ezt nem, mint régész, vagy nyelvész állítom, hanem mint a török nyelveket értő és használó, gondolkodó ember! A magyar és a törökség nyelveiben (nyelvjárási szókészletében) több mint másfélezer hasonló, vagy azonos „alapszó” van. Olyanok, melyek nélkül pl. magyarul ma sem lehetne beszélni, megértetnie magát az embernek! Ezeknek a szavaknak java része a honfoglalást megelőző időszakban került a magyar nyelvbe. És él tovább máig is…
A grammatikát, vagyis a nyelvtant illetően is sok a hasonlóság a magyar és a törökség nyelvei között. Bár mindkettő – számos hatás, pl. az írásbeliség változásai miatt – óriási sokat változott, módosult az elmúlt ezer év alatt. De ha a közös alapokat próbáljuk vizsgálni, és lehántjuk a szavakról, a kifejezésekről az idő során rárakódott réteget/rétegeket meglepő dolgokra bukkanhatunk. Ennek alaposabb vizsgálatához azonban nem elég csupán a magyar és török nyelvek alapos ismerete, de az ezekre hatást gyakorló más nyelveket is legalább annyira kellene ismerni. És persze ismerni kellene a különféle érintett nyelvek alkotta kultúrát, írásbeliséget is! Sajnos azt tapasztalom, hogy a mai magyarországi kutatók sokszor még a régi (18-19. századi) magyar nyelvű szakirodalmat sem ismerik, azt ahol a Benkő Mihály által lefényképezett kipcsák-magyarok sírkövein olvasható cirill betűs „мадияр, мадьяр” kifejezéseket latin betűkkel madijarnak, vagy madjarnak írták. Arról nem is szólva, hogy mennyire hátráltatja a megértést ugyanennek a kifejezésnek, a magyar népnévnek az arab betűs, de nem feltétlen arab nyelvű, ugyancsak a kazakhisztáni sírfeliratokról ismert változata. Márpedig, mind a cirill írásos, mind a latin betűs, vagy arab írásjelekkel jegyzett népnév egy és ugyanaz fogalmat jelenti, a magyart! Erre az írásos bizonyítékokon kívül, a máig élő nyelvhasználati gyakorlat is alapvető érv. A keleti nyelvek nagy részében (arab, perzsa, török stb), de a régi orosz, ukrán nyelvben is találhatunk számtalan példát erre az említett (nem gy-betűs!) írásmódra.
Való igaz, hogy „honfoglalás kori népünk egész műveltsége, hadrendjük, személyi függésű államszervezetük határozottan török jellegű”! Azonban ennek deklarálásakor nem lehet (nem lenne szabad!) figyelmen kívül hagyni, hogy ez a műveltség, amint az elsőként egy másik neves régész dr. László Gyula (Múltunkról utódainknak. Püski Kiadó Bp., 1999.) könyvében leírta, az iszlám műveltség volt! Vagyis, a honfoglalásban részt vevő „Árpád vezette lovas nomád” népesség egy része török nyelvet beszélő, iszlám műveltséggel rendelkező, államalkotó (gazdaság megalapozó, katonákat adó) „keleti” népesség volt. Akiknek a nevét, tevékenységét, az ellenük hozott későbbi korlátozó intézkedéseket is ma már elég jól ismerjük. (Na, nem a tankönyvekből, hiszen ott csak elvétve tesznek róluk említést.)
A keleti magyarság – egészen pontosan az általam használt és bevezetett fogalom az - „elfeledett keleti magyarság” kutatása, történetének jobb megismerése érdekében, mindenképpen fontos lenne (a fentiekben érintett) alapvető fogalmat tisztázása. A Magyarországon tartott előadásaimon elmondottakkal, a http://elfeledettkeletimagyarsag.network.hu/ nevű weboldalon közétett videókkal, képekkel, írásokkal, linkgyűjteménnyel is ez a célom…
Dienes István, László Gyula, Tóth Tibor és Benkő Mihály kiváló tudósok és kitűnő munkát végeztek, de azt hiszem itt az idő: pontosítani kell a korábbi eredményeket és tovább kellene lépni… hiszen a keleten maradt magyarság történetének ismerete, megismertetése (nemcsak a Kárpát-medencében élő magyarsággal) de más népekkel is, elengedhetetlen szükséglet a mai még gyorsabban változó (globalizálódó) világban!
Ebubekir Ferenci magyarság-kutató
Isztambul
(2012. május 31)
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=341614119245771&set=a.221009581306226.52946.170249629715555&type=1&theater
Volna mit hozzátennem, és nem szeretném ED Ferencit megsérteni sem:
Az egyiptomi démotikus írás a Székely-magyar rovásírással apró rajzolati eltérésekkel azonos,
azaz a tudás nyelve az egyiptomi 8000 év alatt a magyar volt.
Megjegyzem, hogy a bibliai írások egybegyűjtése során azoknak kb. 6000 éves fellelhetősége szintén arról tudósít, hogy az első ember a "MADA-MADAR-MAGYAR" VOLT, akit a biblia írói megátkozásul fordítottan mondattak ki ADAM-ra átcserélve.
Márpedig a biblia írói egyik legnagyobb sértettsége az Egyiptomból való kiűzetésük volt.
Pedig ott jól éltek, hiszen volt gödölye azok vérével az ajtóik kereszttel való megjelölésére.
Továbbá a Babiloni fogságban is művelhették vallásukat, miközben épp a Mózes 5. könyve háborús uszítása 11.-18. szakaszaiban szerepel a kánaániták, a jezubeusok, khivveusok, khitteusok és perizeusok kiirtatásának akarása.
Ezek mindegyike magyar-mada tudás hordozó vezetésű volt rengeteg magyar szóval, és sok magyarral rokon nép és nyelv máig fennmaradásával Indiában például.
Azután az Asszír-akkád-stb. birodalom 300 éve mindmáig tartó sivataggá tette az egykori 3000 éves Sumer birodalmat az arab félszigeten.
Ám a bibliai kiirtandó népeket több tartós birodalom mellett az 1. Arszak birodalom alapítása óta (lásd mai időszámításunk kezdete) 1200 éven át létezett Szkíta birodalom Atilla hun király haláláig fogta össze, és védte meg külső támadásoktól.
Akkortól él az alábbi köszöntés: "Éljen Magyar Arszak!" ami hangzóváltással ma így hagzik: "Éljen Magyar Ország!"
Továbbá egy török utazó Ős Buda váráról írta, hogy szebb, mint Sztambul, és azt is, hogy a Magyar-ok lovas népként 2. Géza király idején telepedtek le, és szerinte Magreb területéről érkeztek török iszlám-oszmán fennhatóságú területeken keresztül,
tehát velük jól beszélhetett török nyelven, sőt ők fordították az Ő mondanivalóját a királynak, és viszont. Hunnivári Zoltán Hungár naptára felfedte ezen rejtély okát, miszerint 1300 tájáig beérkezett "Magyar lovas sereg" itt őshonos népességhez érkezett haza, és ezt az őshonosságot a Magreb (Magyar törzset jelent, lásd Magarab Magyar törzs ma is él afrikában ) lakossága mindvégig tudta!
Maga a Szent Korona kettőssége is az Egyiptomi Alsó+Felső királyság egyesítésének emlékére készült az Arszakidák hanyatlása táján, amikor a korábban perzsa alattvalók rájuk törtek és létrehozták a Perzsa birodalmat, később elfoglalták Konstantinápolyt is.
Az Arszakidák leáldozása táján a Párthus birodalom is létrejött, és a világ nyelvében innen a pártosodás fogalma! Ugyanezen időtájban megerősödtek a Török nyelvű népek is,
akik a Hun-Magyar harcmodort kezdeteiktől fogva tanulhatták, lévén, hogy a Hunok alkották meg Kína első császárságát is, és mindvégig kína északi peremén éltek, sőt az Ujgúrok máig ott élnek immár Kína részeként.
Azaz bocsánat, de a közös Magyar Török 150 éves keresztény királyság is magyar vezetésű lehetett, és a közös szavaink több-ezeréves kapcsolatra utalnak. A nyelvünk rokonsága is onnan származik.
Mindezzel párhuzamosan a Kárpát medence ősi megtartó ereje legalább 12 000 évre bizonyosságként értékelhető, miközben a genetikai vizsgálatok kb. 40 000 évre visszamenőleg a magyart jelölik meg ősi európai népként.
Mivel Ebubekir Ferenci-nél nem látható a hozzászólásom, ami ügyes cenzúrára utal, ezért itt közlöm le a fenti vélekedésemet,
amihez
számos nem akadémiai kutató munkásságát megértve jutottam el: Varga Csaba, Varga Géza, Borbola János, Cser Ferenc és Darai Lajos és egy régebbi kutató:
http://www.angelfire.com/realm3/hmult/barat/mosbar1.htm
Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete 7 részben
Nyilvánvalóan létezhet túlzás minden kutató vélekedésében Baráth Tibor ebben vezet, amiként
csak az bizonyos, hogy a magyar nyelv egy ősnyelv máig minden új tudományra alkalmas változata.
Később linkeket csatolok kis vázlatos vélekedéseimmel.
Kommentáld!