A filmes legenda halálhírét volt felesége, a szintén
Kossuth-díjas Mészáros Márta, és operatőre, Kende János is
megerősítette. A Magyar Filmművészek Szövetsége - amelynek a rendező
tiszteletbeli elnöke volt - Jancsó Miklóst saját halottjának tekinti,
temetéséről később intézkednek.
Jancsó Miklós 1921. szeptember
27-én született Vácon. Előbb jogász lett, de jogi munkát nem végzett,
1946-ban beiratkozott a Filmművészeti Főiskolára. 1951-ben rendezőként
szerzett diplomát. Diplomafilmet nem készített, nem volt rá pénz.
1958-ban 37 évesen készítette első nagyjátékfilmjét, A harangok Rómába
mentek címűt.
Az igazi áttörést a Szegénylegények hozta meg, a
filmre felfigyeltek a külföldi kritikusok. Színházi rendezőként csak
1970 mutatkozott be a Huszonötödik Színházban, a Fényes szelek című
darabjával. Itt is maradandót alkotott. Ki ne emlékezne az olyan
előadásokra, mint a Várszínházban játszott Hasfelmetszõ Jack, az
alkalmi színpadokon bemutatott Mata Hari, Drakula, a Csárdáskirálynõ és
a Szép magyar tragédia vidéki elõadásai.
Fotó: Népszava
Jancsó
Miklós a rendezések mellett aktív közéleti és társadalmi szerepet is
vállalt, volt a Magyar Filmmûvészek Szövetsége elnöke, és kétszer az
SZDSZ országgyûlési képviselõjelöltje is. 1988 óta címzetes egyetemi
tanár volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1990 és 1992 között a
Harvardon is tanított. Utolsó filmje a 2009-es Oda az igazság című volt.
Jancsó
Miklós 90 évesen lapunknak azt mondta, hogy nem szereti magyarázni,
csak csinálni a filmeket. Azt vallotta, hogy „aki nem tanul a
történelemből, arra van ítélve, hogy újra megélje azt”. Szerinte a
magyarok egyfolytában erre vannak ítélve. „Ma is ugyanazok a hatalmi
játszmák folynak, mint a 15. században”. A világon lehet bosszankodni,
mérgelődni, szomorkodni, de éppen a béke nem kedvez az alkotásnak.
„A
béke egy mocsár, amiben az ember nyugodtan el tud lenni. Persze, én
örülök, hogy béke van, az ember békére született, nem háborúra. De akkor
lesz mondanivaló, ha majd konfrontálódni kényszerülnek az emberek
valamivel.” Úgy gondolta, a magyar film igazán a vasfüggöny mögött élt,
akkor mindenki érezte, hogy sok film, könyv, színházi darab valamiféle
ellenállást jelent. „Volt valami közösségi élmény egy-egy ilyen
megjelenésében. Ma már nincs ilyen.”
Munkásságát nemcsak idehaza
ismerték el - egyebek mellett Kossuth-díjjal (1973, 2006), a Magyar
Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal -, hanem a Cannes-i, a
Velencei és a Montreáli Nemzetközi Filmfesztiválon is.
Kommentáld!