"Érik  a  szőlő..." 

 SZÜRETELÜNK... 

A szüret a különböző történelmi korokban mindig többet jelentett egyszerű munkánál. Ünnepnek számított és számít ma is, hiszen egy egész évi munka gyümölcsével szembesül a szőlőművelő. "A szüret a XVI. és XVII. században igazi sátorosünnep volt, melyre még a hadviselő vitézek is hazasiettek. Városaink statumai szerint szüret idején még a törvénykezés is szünetelt!"
Az 1700-as évektől az 1900-as évek közepéig mindig október végén zajlott a szőlőtermés betakarítása Tokaj-hegyalján. Október 28-a, Simon-Júda - a szőlők védőszentjének napja - volt a nyitány: ezelőtt szüret hivatalosan nem kezdődhetett. Annyira szigorúan betartották ezt a fordulónapot, hogy egyes községekben harangzúgás és mozsárágyúk dörgése jelezte a munka kezdetét.
A szüret menete egyszerű volt: kisebb birtokosoknál kalákában szedték le a szőlőt, rokonok, ismerősök segítettek be, akiket a gazda látott el ebéddel. Elmaradhatatlan volt a pogácsa, pálinka, lacipecsenye, gulyás és a bor. A nők szedtek, a férfiak puttonyoztak. Minden puttonyos kezében ott volt a frissen vágott vessző, melyre minden puttony szőlő után egy-egy rovást faragtak. A szedők mögött, kezében kis pálcával, a pallér csapkodta a leveleket - ügyelve arra, hogy sor ki ne maradjon, tőke szedetlen ne legyen -, továbbá irányította a munka menetét is. A puttonyból a szőlőt a terhesbe öntötték, amely mellett ott álltak sorban a gyerekek, és három-négyágú karókkal, az úgynevezett csömöszölővel zúzták a szőlőt. A szüret végeztével felcsendült a végzésnóta, a szekereken hazavitték a terhest és az embereket.
Ezután megkezdődött a szőlő feldolgozása: darálás, áztatás, taposás, préselés, fordítás... A régi időkből maradt fenn az a kedves szokás, hogy ha a gazda jó, azaz kivívta a résztvevők megbecsülését, a puttonyos legények vagy a szüretet vezető pallér négyágú szőlőkoronát készített számára. Amit aztán felpántlikázva, a tisztelet jeléül átadtak a házánál, mire ő áldomást ivott szüretelő munkásaival.
A gazdagok szürete mind külsőségeiben, mind tartalmában eltért az egyszerű birtokosokétól. Itt a gazdák ki se mentek a szőlőbe. Megbíztak egy szüretgazdát, rendszerint a vincellérüket, hogy képviselje őket, és irányítsa a kint folyó munkát. A szüret végeztével rendezték meg aztán a hetedhét országra szóló szüreti bált, amely alkalom volt rokoni látogatásra, ismerkedésre, eljegyzésre és egyszerű szórakozásra.
A szürethez kapcsolódó mulatságok
A szürethez kapcsolódó mulatságok közül legjelentősebbek a felvonulások. A 18. század második felében alakultak ki az úgynevezett Baksus ünnepségek, amelyek megrendezése görög és római mintákon alapult. Az antik hagyomány e továbbélő formáját vándorló kádárlegények ismerték meg német vagy nyugati szláv területeken, és hozták magukkal. Az eredetileg a görögök körében meglévő Dionüszosz-kultusz a rómaiak Bacchus-kultuszában folytatódott, akik minden év decemberében, 17-e és 23-a között ülték szaturnáliáikat - a későbbi bacchanáliákat -, amikor megajándékozták, megvendégelték egymást. A kereszténység kezdetén ezek az ünnepségek a böjt előtti farsang idejére tolódtak. Amik Rómában, Firenzében, Nápolyban és Franciaországban álarcos felvonulásokban csúcsosodtak ki - ezeknek volt a neve a "carne vale", azaz "búcsú a hústól". Tokaj-hegyalján a Bacchus-kultuszhoz fűződő ünnepek kezdetben ugyancsak a farsang idejére estek, amikor már az újbor is kiforrott. Az 1700-as évek elejétől - a népi szüreti szokások kifejlődésével - azonban fokozatosan október-novemberre húzódtak át. Tokaj-hegyalján Bacchust nem római istenként ábrázolták, hanem nemzetiszínű hordón "lovagló" magyar huszár formájában. Baksus Pajtásnak hívták: innen ered a Baksus-ünnep elnevezés. Baksus Pajtás egyik kezében lopótököt tartott, a másikban koccintásra kész poharat. Mint már írtuk, rendszerint hordóra ültették, és a baksusvivők két rúd segítségével vállukra emelve vitték. Előtte két, fehér ruhás szűz leány lépdelt, akik egy szőlőtőkét kísértek. Ezek a szokások évről-évre színesedtek, újabb meg újabb népi elemekkel gazdagodtak, mint például Erdőbényén a kádártánc, Mádon a török menyecskerablás és a mádi zsidó, Rátkán a lakodalmas, Tokajban és Tarcalon a kisbíró és a szüreti bál. Mindezek együttes hatására alakultak ki és mosódtak egybe a jelenbéli szüreti felvonulások.

    Néhány vers a szüretről...     

Takács Gyula: Szüreti vers

Szüretelnek, énekelnek,
láttál-e már ennél szebbet?
Dió, rigó, mogyoró,
musttal teli kiskancsó,
Sose láttam szebbet.

Az öregnek aszú bor jár,
gyerekeknek must csordogál.
Dió, rigó, mogyoró,
Szüretelni, jaj de jó!
Igyunk erre egyet!

Kányádi Sándor: Eljött a szüret (részlet)

Eljött a szüret.
Itt van.
Jó pohár mustot
ittam.
Lepényt is ettem,
édest,
igazi túrós
bélest…

Gyulai Pál: Szüreti lakomán

Hegyen a köd fehér-kéken
Napsugár csókjába vész,
Diófán, a hegy tövében,
Víg madárka fütyörész.
Csak visszhang a víg madárdal,
Nincs virág, a lomb lehull;
De bár minden hervad, elhal,
Szüret zajlik, kedv virul.
Vajha őszén napjainknak,
Midőn talló, száraz ág,
Mit legtöbbször hátra hagynak,
Szerelem és ifjuság:
Hangzanék egy-egy víg ének,
Sütne nyájas napsugár,
S termésén a kedv tövének
Megcsendűlne a pohár!

Petőfi Sándor: Furfangos borivó

Megiszom én a bort, mert szeretem,
De néha megy belém nagy nehezen;
Azonban rajtam nem fog ki soha,
Minden dolognak van oka-foka.
"A kancsó zsarnokszív" - azt gondolom -
"Ki kell belőle a vért ontanom!"
S e gondolatra kancsóm kiürűl,
Készítették bár feneketlenűl.

Weöres Sándor: Szüret után

-Legények:-
Kürtös pogácsa, füstölt szalonna
Itt van rakásra, díszlik halomba.
-Lányok:-
Minden kopasznak jut hajnövesztő,
Minden ravasznak egy nyírfavessző.
-Legények:-
Minden leánynak füstös kemence,
Minden legénynek tág-öblü pince.
-Lányok:-
Minden leánynak szép rózsa, szekfű,
Minden legénynek hátára seprű.